kommentátori bejegyzései

E világban tékozló hangtalan csöves

a fák háncsát valaki sújtja
biztos hallod te is

borszagú öreg borostás rémek
háncsolják a frissen festett végtelent

estébe magzik fel izzadó magányom
húsomba gyökeret ereszt gyáván
álmomat mérgezi hiú ábránd

keltére tűnik arcom mögé

Te és a lázas túlkapásaid

Világot láttam hullni darabba
Ezer kis szilánkba fogyni fájón

Mint ki pusztába tudatlan ténfereg
úgy kelek ösztönből fel-s-alá köztetek

lábast himbáló ostoba fejek

vágyaim látni törni szilánkra fájón
imádni az eget, e feszített hálót
szegett fejű meredő csonkok
iszappal megszívott csontok

Mint tudatlan mentem szerte a pusztába
úgy kelek most köztetek fel s alá

nyakamra égőn meredt a nap

szememmel takartam künn a pusztában
az eget, e feszített hálót;

Mint tudatlan, úgy szeltem a pusztát
dög módra, rejtett ösztön akarat láncán

Ösztönöm, e mérgezett lánc

Elkészült: Odaadjam? Odaadom!

Az idei középszintű magyar érettségi első, érvelési feladata számomra is feladta (volna) a leckét, hogy ilyen közérdekűen fogalmazzak. A pontosítás végett lássuk magát a feladatot:

Tovább is van... »

Nem vagyok oda az arspoeticákért, jóllehet azért, mert sose tudom, hogy kell leírni ezt a szót helyesen. Ugyan így nem vagyok oda a bemutatkozásokért, és lehet azért, mert ismét nem tudok valamit helyesen leírni. Esetünkben magamat.

De azért kísérletezek, azt még talán szabad.

1984-ben születtem. Körülbelül valahol 175 és 172 cm között vagyok, a súlyom 70 és 65 kiló között ingadozik. Szemem barna, hajam is, rövidke ujjaim vannak, és átlagnál nagyobb fejtérfogatom. A füleim régebben jobban eláltak, kicsit kancsal is voltam. Szorongó típus vagyok, maximalista. Pesszimistán egzisztencialista, néha egocentrikus, önző és toporzékolón hisztis, kitartó, céltudatos.

Szeretem a dolgokat, amik jók nekem, vagy velem, és ugyan ilyen erővel taszítom (mondhatni gyülölöm) azokat, amik rosszak nekem, vagy velem.

Megválogatom kikkel beszélek mélyebbekről, és kikkel kicsivel sekélyebbről.

Ellentéteket keresek mindig, meg jelzőket és helyesen írott összetett főneveket.

Verseket és novellaszerűségeket írok. Ezeket is olvasom.

Kedvenceim vannak. Beckett. A forrás. System of a down. Fodor Ákos. Moby. Orwell. József Attila. The Cranberries. Babits Mihály. Meg még sok más. Három szóval: minden ami érthetelen.

Nem vagyok oda magamért. Másoktól sem szeretem a túlzott jóságot, lehet, hibám. Én szeretek jó lenni másokkal. Szeretek szeretni is. És utálok utálni.

Általában érthetetlenül írok.

25 éves vagyok, és nem szeretek öregedni.

Való igaz, hogy ebben a korban az irodalom gyártása illetőleg fogyasztása mélyen azalatt a szint alatt van, amit én elfogadhatónak tartanék. Ez lehet, kicsit erős túlzás volt, vagy erősnek is túlzás? Rád hagyom a döntést.

25 évesen természetesen messze nem vagyok olyan tapasztalt és eszes, mint sok más, hasonló tevékenységet - értem ezalatt az írást - végző kortársam, viszont azért talán megengedhetek annyit magamnak, hogy szubjektív véleményem szellőztessem meg a saját kis világomat propatáló, bemutató, vagy hogy-is-nevezzem-még blogom felületén.

2009-ben indítottam útjára a Birodalmam - Irodalom. Szerintem. névre keresztelt blogomat, és reményeim szerint megfelelő felületet biztosít arra, hogy az általam "elkövetett" írásos munkákat az olvasó közönséggel megismertessem. Kimondottan finoman fogalmaztam.

Első kommentátori írásomat mi mással kezdhetem, mint azzal az észrevétellel (kritikával), hogy nincs más megrontója az esztétikai szépségnek, mint mikor valaki kicsicsergi, mit miért hová tett.

Nem vagyok irodalmár, olyan értelemben, hogy szakszerűen tudjak diskurálni (egyoldalúan) az írásokról, bár lehet, előnyben vagyok, hiszen én követtem el őket.

Nos, ennyi bevezető után talán még is megpróbálkozom a lehetetlennel, és kicsit mögéje megyek az írásnak.

A Vajon mennyi idő lehetett? számos formát, szövegezést, szerkesztési dilemmát megért, mire elérte végső formáját, melyet már többet nem is változtattam meg.

Szerkezetileg egy bevezető, egy záró és háromszor három epizódból áll. Ezeket az epizódokat egyes napszakoknak feleltettem meg, míg a részeket pedig időpontokhoz kötöttem. Így formailag is igazodik a vers alaptémájához, mely nem más, mint az idő.

(Hát valóban, voltak az én írásomnál merészebb, és valószínűleg a merészséggel egyenesen arányosíthatóan sikeresebb, e témával foglalkozó artikulációk; célom se volt, hogy bárkit felülmúljak mesterkedésemmel, csupán az idővel "kialakult" saját(os) viszonyomat próbáltam plasztikázni.)

A vers beletartozik abban a ciklusba, amit inkább a prózaiság jellemez, nem annyira viseli magán a tradicionális (tankönyvi, elméleti) versforma tulajdonságait, így könnyen feltűnik, hogy a sorok ritkán (vagy egyáltalán nem) rímelnek. Ami a ritmust és ütemet illeti ugyan csak tartottam magam az ezt a ciklust jellemző dallamossághoz.

Rímek hiányában még sem esik szét a vers: összetartó (ritmikai) elemként funkcionál a többszörösen összetett esemény-képek felvillantása és a hangulat festő szavak használata.