
Mikor félem én, hogy többé már nem leszek
Mielőtt tollam kiírná, mit agyamban hordok én
Mielőtt, mint magtárt a sárga búzaszemek
Tucat könyvek oldalát gazdagon megtölteném
Mikor meglátom az éj csillagmezején
Egy nagy regény sejtelmes képeit
És mikor arra gondolok, hogy nincs remény
Megértsem árnyát, mit rá vak szerencse rótt ki
Mikor majd érzem, téged, az idő tiszta szülöttjét
Többé látni bíz’ nekem nem lesz alkalmam
Csakúgy, mint érezni viszonzatlan szerelem ízét
Többé nem fogom, akkor széles e világnak
Partján egyedül állok én, és elgondolom
Ahogy a szerelem és hírnév semmibe bomol.