
A szálkás fák peremén
felriad tétova álmom
mikor e hegedt szenvedély
újra tágra bont
Lazítja emlék szalagját
a fém retesz lezár
s ki gondait egyengeti
mind rézsút fészkelődik
Mert itt a bicske penge nyugalma
kiszáradt, rút, halmozó szivek
mély sírszaga ma rám tapad
felejt'ni hív a messzi
de félem itt közel
Puha rostokon ül,
az elmúlás, rajt' csücsül.
Tőlünk nem is olyan messze
lehetnek úgy dél keletnek
rongyruhában tehénkednek
bűbájokat eregetnek
Rémségek ők, áldozatok
mindük bűntől kárhoztatott
lámpák sorát nem ismerik
vércsordájuk terelgetik
Hunyorítok, fel a napba
lesem, vajon homorúbb ma
mozdítanám lábam karom
nincsen hozzá akaratom
Audio: