1. rész

Rajta-rajta, tapsoljanak!

A legtöbben magamutogatók és hiszékenyek. Legalább is abban a tekintetben, hogy képesek magukkal elhitetni, körülöttük forog-pörög a világ.

Amúgy, ha kéred, lassabban írom, hogy jobban tudjad érteni. Kíváncsi lennék, mire, pontosan MIRE van szüksége a mai embernek ahhoz, hogy örüljön, ezáltal boldog legyen. Vagy ez a két állapot merőben ugyan az lenne? Igaz, annyi mindent meghatároztak már, bár, a meghatározások számával exponenciális mértékben nő azon fogalmak száma, melyek ismételten magyarázatra szorulnak. Ez a 21. százat intellektuális ördögi köre.

Valahol ott tartottam, hogy a legtöbbünk (potenciális vagy már beérett) magamutogató és szánalmasan hiszékeny. Elénk pakolnak egy tükröt, és már csuklóból mondjuk, hogy mit látunk benne, fel nem fogván, hogy lehet, mindaz, ami abból a tárgyból visszaverődik, végeredményben, lehet, hogy nem is úgy néz ki.

Csacskán bánunk saját magunk épelméjűségével. Az első adandó alkalommal elmagyarázzuk, mi is az őrület, aztán a lehető legaprólékosabb módon át is próbáljuk azt élni. Légtornáci műviességgel a már mások által feszített póznán egyensúlyozunk egy félig üres és egy félig teli borosüveggel, és fazonírozott mellkasszőrünket mutogatjuk hol jobbra, hol balra az amúgy is üvegszeműnek titulált közönségnek.

2. rész

Rajta-rajta, tapsoljanak!

Ha úgy tetszik, hát oda megyünk, és onnan nézzük, mert lehet, mégis más a rálátás, ha egyszer nem itt, hanem ott vagyunk. Minden nézőpont kérdése. (Éhes lettem). (A pontos a zárójelen belül hagyjam, vagy azon kívül?) Ez az én nézőpontom most: az éhség. És ha éhes vagy, nem tudsz rendesen gondolkodni. Csak össze-vissza hordasz mindent, aztán várod, hogy valaki elárulja végre, mit is akartál mindezzel mondani.

Néha már kínos ez a folytonos körbe-körbe játék, de van, aki mosollyal, mások ennek inverz formájával tűrik a billegő időt. Mint amolyan kis szerkezet, amelyet a zeneiskolában szoktak használni, hogy mutassa a helyes ütemet. Metronóm! Eszembe jutott a neve, METRONÓM!

3. rész

Rajta-rajta, tapsolni, tapsolni!

Még a végén elalszanak, és az nem tenne jót se nekem, se önöknek. Nem szabad ilyen korai órán álmot látni, mert rossz ómen, rossz jel, metronóm! Apró kis metronómok körben, mi valahol egy négyszög, vagy négyzet, nemis, amolyan trapéz alakú szobában, a falakon vásznak, és minden vásznon más-más film megy, valami olyan film, ami mindenkinek tetszik, mármint azoknak, akik a szoba közepén lehetnek, mert mások nem lehetnek most ott, mert vagy itt vagyok vagy ott vagyok metronóm folyton körbe körbe vagy jobbra balra de lényeg hogy ütemesen mindezt és nem félek a haláltól rajta-rajta tapsoljanak nem félek mert tudom hogy

Próbálok lassabban írni, mert előfordulhat, hogy elvesztették a fonalat. Furcsa ütemre váltok hát, mely megengedi, hogy ne csak úgy, nova-esztéta módon, összevissza fecsegjek az amúgy egyértelműről, mert hát tudjuk, hogy századunk a magyarázatokban, hát azokban nincs híján, de minden egyes magyarázat egy újabb magyarázni valót szül, és ezek a féktelen ismétlések. Az első adandó alkalommal ismételjük magunkat, vagy ismételünk valaki mást, aki minket ismétel, és így tovább és így tovább.

4. rész

Tényleg kezdek éhes lenni.

Félek, hogy kifogy az írógépből a papír, és akkor nem tudom folytatni. Bár lehet, hogy nem is írógéppel dolgozom. Ami nagy valószínűséggel bír, mert nem látok egyet sem magam előtt a filmeket a filmeket nézik négy falon különbözőt és mindegyik tetszik nekik akik ott vannak és nem bajlódnak a kis apró mosolyokkal vagy inverz formájával formabontók vagyunk és csirkét eszünk hallal nemfinom olyan nemkell

Hirtelen gyerek lettem rajta-rajta tapsolj tapsoljál már!

Hirtelen gyerek lettem olyan 10-12 éves vagy lehet, fiatalabb, nem emlékszem pontosan, hány éves voltam akkor, de ami eszembe jutott, az a kis fekete táska, és benne az a furcsán zöld fémborítású, szürke billentyűs írógép, amolyan táskaírógép

METRONÓM

ha jól emlékszem, így nevezték akkoriban

rajta-rajta, és feszül a zsineg, egyik kézben

mivel mostanában ritkán látni ilyent

lehet, nem is négyzet, hanem amolyan deltoid alakú

de most valaholmásholtartottam és talán azzal írogattam. Persze akkoriban, amikor lehettem vagy 10 éves, vagy pár évvel idősebb.

novaesztétamód metronómokkal bíbelődöm és olyan jól elvagyokhogynemhiányzik semmi más - - - az életemből csak pár elfelejtett idézőjel talán mert nem vagyok benne biztos - mikor mondom a magamétésmikor a másikét - - - -        novaesztéta módon tessék tapsolni tessék rajta rajta rajta

5. rész

rajta

rajta

rajta

Üdvözöllek itt, az én koromban. A deviancia korában; a kötőjelek korában; az összetett szavak korában; a diszkrétpontos definíciók korában; a csak-én-vagyok-csak-én-számítok-életfilozófia korában; a semmi-sem-marad-a-fiókban-magunknak korában. A korban, ahol éhes lehetsz, de enni nem kapsz, a korban, ahol kilóra adjuk egymást a másiknak, hogy azzal a két végtaggal magához szorítson, a másik kettővel, mely az esetek nagy százalékában a földhöz tapad, azzal pedig elvigyen minket. Én is ezt tettem egyszer valakivel. De lehet, ha azóta már valaki más visszahozta.

- Cefet egy jó időnk van, nem de bár, hölgyem? Még egy táncra?

- De hát nem is szól zene?

- Ó, asszonyom, mióta foglalkozik ön ilyen apróságokkal, ilyen pitiáner apróságokkal?

- De uram, ha nincs zene, mégis hogy' táncolhatnánk?

- Hát maga nem hallja kiszűrődni lelkemből a Waltzert?

egy-két-há-egy-két-há és rajta-rajta, tapsoljanak, tapsoljanak, mást úgy sem nagyon tudnak kezdeni a kezükkel.

Van, bizonyára van, amit csak én hallok, és másoknak a füle ehhez töksüket. Sajnálom őket, igazán sajnálom. De nem, engem nem, tényleg, komolyan mondom, engem nem kell sajnálni! Ha sajnálatot kérek, majd szólok. És hogy mennyit, azt is meg fogom mondani. De míg nem szólok, addig ne tegyék, kérem. Köszönöm.

És e zárszóval ki is vonult a porondról. A lelkes tömeg felállt, és egyik tenyerét a másikhoz vágta, ütemesen, mintha mindenki fejében ott kalimpált volna egy gigantikus metronóm lett volna a fejecskéjükben, és a szemük, olyan üveges, olyan megmondhatatlanul sivár, és az arcukon olyan inverz fajta mosoly, de lehet, még könnyeztek is, de hogy kit és mit, arra nem emlékeztek sem akkor sem másnap pedig volt, bizonyára volt másnap is.