Úgy kötöd - úgy hagyod - úgy bontod - úgy szórod - úgy szívod - úgy köpöd úgy
csak is úgy, ahogy kell, centivel sem arrébb
nem nekem -- -- magadnak játék;
Ebben az egykedvű helyzetkedvűségben
engem a minden egybenő
egycsokorba gyűjt pajkos karod
engem csődít
Istent bőszít'ni jöttél
bögrédet jól szorítsd hát;
Gonosz csordaként idesereglik
mit veszve hittél, felejtettnek,
mind ide iramlik
inakba furcsa-hetyke kéj szökell
és csípőt rángat magához
a kéz - a lélek - a csont
mind össze vissza hadovál
ki érti ezt a szakadó beszédet
ajkak éles-vörös kegyén?;
Hogy féljük az üreset
úgy pakoljuk tele mi testünket
egyetemben másét is
magunkéval vagy máséval
hisszük a mi igazunk
mégis másokéért harcolunk;
Ahogy a harag és düh
lehámlik a marcona képről
szegénységem és szégyenem
ez a pár olcsó bűn
földjébe szikkad vissza
így bomol;
Lehántulnak az eddig hegyesen tartott szemek
pupillák volt korongja mind álomba pirkad
új napokat várunk - új indulatokat
új helyeket - új napokat
új arcokat - újból az újabbat
hej, félre a régit
féljed a régit
miért a régit
miért öleled a régit magadhoz ostobán
Bárgyún felnézel rám
és kérdő szemekkel enni kérsz
kenyeret és lombot adok kezemből
és azt kéred, szeresselek
jövő tavaszig még
de ígérni nem ígérek semmit
állok előtted, föléd nyúlok, híd vagyok
csapható - kapható - adható - adogató
hívül fogadó csacsogó csacska csók;
Kialudtak a fények, megáll a kéz, nem szól, nem akar.
Kialudtak a fények, alszik a konyha a ház - az utca - a falu
erdő-mező-rét-szántókon a bála, fákon a dudva
halkan morogja kettőnk titkait
mélyen a téli szél fülébe
sötétülnek a sorok, a bádogok, az itatók
marhák szaladnak jobbra balra
őrült ez a világ
hát MEGÁLLJ!
Engedd kezedet kezembe szorít'ni
míg engedem, velem légy!
el ne hagyj, annyi mindet adott már Isten
embernek Te vagy a legtöbb, mi
valaha lehet kézbe - szívbe - emlékbe
elgondollak, és már velem is vagy
itt mellettem
kéred, adjak enned
és én megteszem
éhséged csitítom böhöm lombom árnyával
és te elalszod álmod ölembe mind;

Azt kell, hogy mondjam, hogy az átíratod JOBB, MINT AZ EREDETI! De komolyan. Nade én is formáltam tovább, főleg a tiédet! Lássuk hát:
[I. Jelenet bizonyos színpadi utasítások nélkül]
Gyere!
"Te, lelketlen ostoba némber!"
és magába haragul, büszke sértett vad-fajta konc
össze-mász', ön-emészt, ön-tud, ön-birtokol
vetem-satnyul magának-másnak,
keretbe, tükörbe, görbe körökbe
arcba, hegbe, parázsba. Gyere!
"Te, lelketlen! Te, ostoba! Te, némber!";
[Középhang]
Zárul az ég
Zárul az ég
Zárul az ég
Tágul az ér
Tágul az ér
Tágul az ér
Mond csak!
"Úgy kötöd, úgy bontod,
úgy szívod, úgy köpöd, úgy,
csakis úgy, ahogy kell,
centivel sem arrébb."
Csönd!
[II. Velem egybenő]
Velem a minden egybenő,
egy csokorba gyűjt karod,
gonosz csordaként idesereglik,
mit veszve hittél, mind felgyül',
inakba hetyke kéj szökell,
és csípőt rángat magához
a kéz, a lélek, a csont, mind hadovál.
Ki érti ezt a szakadó beszédet?
Bárgyún felnézel rám,
és kérdő szemekkel enni kérsz,
kenyeret és lombot adok ágamból,
és azt kéred, szeresselek
jövő tavaszig még, öleljelek
jövő tavaszig még, megvédjelek
jövő tavaszig még, még, még, még, még!
de ígérni nem ígérek semmit,
itt növi gyűrűit törzsem előtted.
[III. Sötétül]
Sötétülnek a sorok, a bádogok, az itatók
marhák szaladnak jobbra-balra,
koldus harang szól, korhol
kialudtak a fények, megáll a kéz, az est bekormoz.
"Engedd kezembe szorulni,
velem légy, el ne hagyj!"
De te csak enned kérsz, csak kérsz
dolgom se más, mint csitítni éhséged lombom árnyával,
és te bealszod álmod ölembe mind.
Na?
Nos igen, ez úgy látom, egy balladai-dramatizált :-) verzió.
:-)
Jaja, asszem publikálom a koprodukciót! :D
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Ez is nagyon tetszett, és most volt időm és kedvem egy kicsit gyurmázni vele. Elnézést, hogy a magam képére alakítottam, íme az eredmény:
Úgy kötöd, úgy bontod, úgy szívod, úgy köpöd, úgy,
csakis úgy, ahogy kell, centivel sem arrébb.
Velem a minden egybenő,
egy csokorba gyűjt karod,
gonosz csordaként idesereglik,
amit veszve hittél, mind ideiramlik,
inakba hetyke kéj szökell,
és csípőt rángat magához
a kéz, a lélek, a csont,
mind hadovál.
Ki érti ezt a szakadó beszédet?
Bárgyún felnézel rám,
és kérdő szemekkel enni kérsz,
kenyeret és lombot adok kezemből,
és azt kéred, szeresselek
jövő tavaszig még,
de ígérni nem ígérek semmit,
állok előtted.
Sötétülnek a sorok, a bádogok, az itatók
marhák szaladnak jobbra-balra,
kialudtak a fények, megáll a kéz.
Engedd kezembe szorítani,
velem légy, el ne hagyj,
kéred, adjak enned.
Csitítom éhséged lombom árnyával,
és te bealszod álmod ölembe mind.