látogató számláló

"Ez én
a végében meg kicsit valaki más
torkom mélyén szövöm hiú neved
"

Megöregedtem, csak nem tudom, hogyan, és ledobtam magamról a kétségeket mint a vedlett bőrt. Még közelebb ólálkodtam az ismeretlenhez, nem tarva, hogy talán megégetem magam ismét, annyiadszorra, hogy már számolni sem tudok addig, és a hangra vártam. A szóra, az írásjelre, a felkiáltásra, a kérdező-módra, a hadititokra; de ehelyett mit kaptam? Kormot. Szét is kentem, annak rendje és módja szerint. Mit nekem giccs, vagy mártírkodás. Magam hoztam, magam viszem, ennyi. Nem több. A kor csak egy állapot.

Hogy kérhetnék többet, mint a legnagyobb szám, ameddig eddig valaha elszámoltam? Valahol 100 körül van, emlékeim szerint nem lehet több annál; ezek a mennyiségi viszonyok, és ezek tesznek engem azzá, ami vagyok. A mennyiség én vagyok, te meg a mértékegység. Röhejes. Rohadtul röhejes az egész. Nevetnék, ha még lenne hozzá maradék kedvem is, de ott felejtettem a pályaudvaron valamelyik mocskos szemetes mellett.

Két felül töltős ember oktalan okoskodása. Ez ám a szabadság! Eldobható papírpoharak vagyunk, kis ennivaló töltötthúsocskák egy kazalba mind! Égetnivalók! Örömködők, táncolók, hedonisták, puritánok! Ezek mind! Csodás! Napról napra nagyobb bennem az ámulat, és percről percre jobban érzem a gócot a torkomban, hogy hánynom kell! Hánynom kell és hányni is fogok! Istenúgyse!

Feszít és ereszt
lásd hogy lazul
majd feszül


Csak magam miatt lettem önmagam. Jellemtelen üres frázis, kimondhatatlan, leírhatatlan. Hasztalan kópia: gyűrött, ütött, kopott kincstári könyv. Vádlira ragadt kéretlen hínár: kellemetlenség, nyűg-nyugalom, felületi-horpadás, cipőfűzőn bog.

A megfelelő hangra várok. A hangra várok.



Kategóriák

próza

Kommentek

Eddig 2 komment érkezett

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

2 komment | Olvasva: 18 | Kategóriák: próza | Bejegyezve: 2010. október 10. megosztom facebook-on

Többiblog
Rólam
Főoldal
Ajánló
Hangos
"Mint akaratod szívembe torzul tűzi hévvel
úgy markol magába féltő hittel egy gondolat
sebesen hajlanak ágai bükkfánknak délre
és szenesedett bolhacsodánk északnak tartana." Forma-hű égő hegedűk

"Gyönyörű ítéletidő, és mindent visz, és mindent tarol, és minden pusztul, és pusztulunk el, és rohadunk el, és de jó lesz, ha itt a sátán, és ha levisz a sátán, és ha megkérdezi a sátán, hogy mennyi idő telt el két foghatatlan között. Akkor, akkor, akkor DE JÓ IS LESZ ÉLNI AKKOR." Gyönyörű ítéletidő

"Még nem szabad. Mosolyogtunk egymásra, aztán ketten mentünk tovább. Ettünk is aznap. Szerettük is egymást aznap. És másnap is. És harmad nap is. - -" Engem nem zavar

Átadom, te elveszed
A végekor
Tőlünk nem is ...
Félek, az ég kivérez
Ha a szerelem barackfa lenne
:: A hegy fölött
:: Elcseréltük az égőket
:: Részletek.
:: Semmi.
:: Azt fogod magadhoz
:: Ősznek-öregnek
:: Pedig jobbos vagy
:: Elnyúlunk
:: Ellen-tét
:: Intelmek
:: Visznek, fennek
:: Amikor megjelenik...
:: vágjak jópofát
:: Arány - talan
:: 12,4
:: 17
:: Szomor gúzs
:: És mégsem
:: Félek, az ég kivérez
:: Magamról magamnak magamban
:: Ha elölről kezdeném
:: Lásd a szót!
:: Azt mondták...
:: Nem lehet télen fagy
:: Tíz pár kóbor delfin
:: Dongnak
:: 84
:: Körbenyalja a világot
:: A Viharban
:: Az utolsó tejfogak
:: Visszaköltöznék
:: Te ne aggódj!
:: Keats, John: When I have fears
:: Ha a szerelem barackfa lenne
:: Az ölelések száma
:: Nem értem az órát, nem értem a perceket
:: Szembesülünk önmagunkkal
:: Ábránd hógolyók
:: És te bealszod álmod ölembe mind (2. verzió)
:: És te elalszod álmod ölembe mind
:: A hideg összerántja
:: És mi csendben borozgatunk.
:: Társtalan a mosoly arcomon
:: Én hiszek. Te hiszel?
:: A megfelelő hangra
:: Odaadjam? Odaadom!
:: Így készül
:: Várakozás
:: Megkeressük, utáljuk
:: Am losing

Kategóriák

Alkony, dal, kapcs_ford, kommentátori, megjegyzem, próza, rendhagyó, vers

Címkék

angol, galagonyaföldi Szép Rudolf, Jegyzőkönyvbe, Számok, Távlatok a partról, Vigandélia
:: Átadom, te elveszed (akso): Nagyon jó. A jók közül... »
:: És mégsem (zsolesz84): Dear Sleeping Dancer, Köszönöm a... »
:: És mégsem (sleeping dancer): Az első három szakasz egyszerűen... »
:: Dongnak (zsolesz84): Szia Nati! Köszönöm szépen a... »
:: Dongnak (Nati): Remek ez az oldal, most... »
  Alkony, a picilány
  Satyrblog (műford)
  Féregkirálykisasszony
  rexades.blog.hu
  Veronika beautiful élete
  Blaise
  Központi mellékblog
  Szenzor
  Utóiratok
  Oximoron
  Minden napra 1 mese
  Kellett neked rongybicigli
  Zsemlékirataim - Humorzsák
  Agyvihar
    ||     Ideális böngésző Firefox, megjelenítés 1024x768     ||     (c) zsolesz84, 2010     ||     Eddig megnézték: