E világban tékozló hangtalan csöves

a fák háncsát valaki sújtja
biztos hallod te is

borszagú öreg borostás rémek
háncsolják a frissen festett végtelent

estébe magzik fel izzadó magányom
húsomba gyökeret ereszt gyáván
álmomat mérgezi hiú ábránd

keltére tűnik arcom mögé

Te és a lázas túlkapásaid

Világot láttam hullni darabba
Ezer kis szilánkba fogyni fájón

Mint ki pusztába tudatlan ténfereg
úgy kelek ösztönből fel-s-alá köztetek

lábast himbáló ostoba fejek

vágyaim látni törni szilánkra fájón
imádni az eget, e feszített hálót
szegett fejű meredő csonkok
iszappal megszívott csontok

Mint tudatlan mentem szerte a pusztába
úgy kelek most köztetek fel s alá

nyakamra égőn meredt a nap

szememmel takartam künn a pusztában
az eget, e feszített hálót;

Mint tudatlan, úgy szeltem a pusztát
dög módra, rejtett ösztön akarat láncán

Ösztönöm, e mérgezett lánc

Elkészült: Odaadjam? Odaadom!